Linkelősdi 3.

Felkerült az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára egy eredetileg a Vágyom rád! novellapályázatra készült novellám. A címe Ki a fejedből!

Röviden egy realisztikus, romantikus, NA novelláról van szó (némi YA áthallással... mert komolyan, az egyik szál leegyszerűsítve sima Twilight Bella-féle konfliktus). A főszereplő Ilse, egy archeológiát hallgató, hosszú bekezdésekben elméleteket gyártó, mindent túlgondolkodó lány, és Max, egy fél francia, fél holland, matematikusnak készülő fiú, aki imádja a hasonlatokat. Mindkettejük története egy tükör előtt állva kezdődik.

A novella ezen a linken olvasható. :)

Ajánlott zene: dodie, Tom Walker - Human

Szerettem ezt a novellát írni, még akkor is, amikor nem sikerült angol nyelvű forrást találnom a helyszínül választott kollégium leírásához (legalább holland volt), és akkor is, amikor hetekig dobálta fel nekem a Youtube a mindenféle mentális betegségekről szóló videókat (amúgy sokadszorra jöttem rá, hogy kutatómunkázáshoz a Google mellett a Youtube a leghasznosabb oldal). Ritkán szeretek meg novellakaraktereket ennyire, általában csak jönnek és már mennek is, de Ilsét és Maxet tényleg közel éreztem magamhoz. Plusz, és azt hiszem, ez volt írós szempontból a legnagyobb ajándéka a novellának: végre sikerült olyan ágyjelenetet írnom, ami nem ott ért véget, hogy a két szereplő eljutott az ágyig... :D Oké, a pályázatra eredetileg erotikus novellát kellett volna írni, ez meg nem az (attól még, hogy van benne ágyjelenet, nem lesz az), de a Ki fejedből!-t magamhoz és a szokásos "és az ágyra hanyatlottak, snitt, jelenet vége" módszeremhez képest így is komoly előrelépésnek érzem.

14. papírmadár

Ezeréves történet következik, mert minden, amit az utóbbi időben írtam, az pályázatra vagy valamilyen kihívásra készült, ergó nem posztolhatom ide... Tehát ezeréves történetre fel!

SMS-ekből, válaszadási sebességekből, hiányos, aztán nem annyira hiányos naplóbejegyzésekből álló, magyar helyszínes, romantikus YA. (Vannak fenntartásaim egyébként a most következő novellával szemben, de szerintem a mai napig ebben az írásomban sikerült a leginkább young adultos hangot megütnöm. Szóval azért nem teljesen tragikus az összkép.)

Ó, kedvcsinálónak álljon itt a kedvenc részem a sztoriból:

KRISZTA

(14:34) [....]

Más könyveddel is küzdesz még?

ZOÉ

(14:35) Most épp a fizikával.

Nagyjából két oldallal ezelőtt feladtam, hogy valaha is űrhajós leszek.

KRISZTA

(14:36) Szóval az álmaid határa szó szerint a csillagos ég?

Ajánlott zene: Astrid S - 2AM (Matoma remix)

13. papírmadár

Nem januári a novella, de jótékonyan tekintsünk el ettől... Ismét egy merengős, kívánság üstös történetet hoztam (a koncepcióról már regéltem a blogon, pontosan itt), ezt a 2018-as eseményre írtam. A kívánság (tehát az alapötlet, amiért így minden dicséret a kívánót illet), amiből dolgoztam, így hangzott: 

Hősünk éli tök hétköznapi, klassz kis életét - aztán egy szép napon elkezd lassan átváltozni valami mássá. HUMANOID, fantasztikus lénnyé - szóval nem csótány vagy póniló lesz belőle a végén, hanem angyal, naavi, Mikulás, tündér, villásfarkú démon, kopoltyús vízimanó, vagy valami ilyesmi. (Csak légyszi, NE vámpír/vérfarkas legyen!) Akárhogy is, a dolog kicsit zavaró, bekavar a levesbe a munkahelyén/suliban, meghökkenti a családját, a barátait, a szerelmét/párját, stb.
Sikerül alkalmazkodnia neki és a környezetének? Kiaknázza végül az új teste lehetőségeit, vagy szenved tőle? Vissza tud változni, vagy ez végleges? Mindegy, mire hozod ki, és milyen hosszan, de azt szeretném, hogy a főszereplő tanuljon valamit a vele történtekből.

A történet a Merengőn itt olvasható el. Meg egyébként a tovább mögött is.

Linkelősdi 2.

(Milyen remek lenne, ha következetesen rendszerezném és nevezném el a bejegyzéseimet, nem?) Mindenesetre az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára a héten felkerült egy karácsonyi novellám - a címe Stop. Teker. Vissza. -, az ehhez vezető linknek pedig úgy érzem, a blogon a helye.

Itt is van: A LINK.

A történetről röviden annyit, hogy egy fiktív magyar podcast, a Hangpostagalamb, áll a középpontjában, és annak három műsorvezetője. A blogon már megszokott módon a novella nehezen érthető, hát, legalábbis néhány ide-oda pörgetést és visszaolvasást biztosan igényel, van legalább egy karakter furcsa megközelítéssel írt szemszöggel (éljenek a rendezőnek készülő szereplők!), és egy másik, aki angstol (az is valami, hogy a kettő ezúttal nem ugyanaz... vagy nem?), meg amúgy egy harmadik is, akit végre elnevezhettem Sacinak (időtlen idők óta akartam már egy szereplőmnek ezt a nevet adni). Jó olvasást annak, aki beleveti magát a novellába! :)

Bejelentősdi

Ha lehetne (mármint lehet, csak borzasztóan körülményes volna), hanganyaggal kezdeném ezt a bejegyzést, amely nem állna másból, mint egy csalódott, fáradt sóhajból. Már megint el vagyok csúszva a havi egy papírmadarammal, és bár a 2019-es újévi fogadalmaim között szerepel, hogy ez idén nem fordul elő, ez nem változtat a tényen, hogy 2018-ban bizony nem sikerült tartani az egy novella/hónap célkitűzést. Ennek szól a sóhaj.

Minden más, írós szempontból viszont nem zártam olyan szörnyűséges évet. Mármint az egyik regényem még mindig haldoklik (három szemszögből működik két fél, ami, hát... nem jó arány), a másik pedig továbbra is csak jegyzetek formájában létezik. (Vajon mi szerepel szintén az újévi fogadalmak között?) De linkelhetem a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában és Róbert Katalin szerkesztésével megjelent Meghitt pillanatok c. antológiát, amelyben az én novellám (Tudsz úgy hallgatni, mint a csillagok?) is helyet kapott. (És nem, még véletlenül sem karácsonyi, bármit is sugall a "karácsonyi antológia" elnevezés.)

Plusz, a fenti novellán kívül is írtam (életemben először például angolul is, bár csak fanfictiont), nem túl eredményesen vagy túl sokat, de úgy érzem, valamikor a tavasz során legalább valamelyest sikerült visszatalálnom az írós ritmusomhoz, és ennek végtelenül örülök. Remélem, jövő ilyenkor sóhaj helyett tizenkét novellával a blogon és egy befejezett regénnyel örülhetek ugyanitt.

12. papírmadár

Még mindig szakdolgozatot írok (de már egészen a finish-ben!), úgyhogy az egyetlen novella, amit az elmúlt időszakra fel tudok mutatni, az egy angol nyelvű fanfic. Szóval ja, ezt fogjátok a tovább mögött találni.

Némi infó előtte: a fanfic, ami egy novella, a Skam című norvég sorozathoz íródott, egy olyan lány szemszögéből, aki a sorozat alatt étkezési zavarral küzdött. A fanfic felépítése megdöbbentően hasonlít a blogon található másik fanficemre, ami a Mercy Falls farkasai sorozathoz íródott és a Nem fogadott hívások (35) címet viseli. Komolyan, teljesen lekopiztam a formátumot, amit egyébként nem szoktam csinálni, viszont hónapok óta próbáltam ezt a novellát megírni és sehogy sem találtam fogást rajta, aztán jött ennek a felépítésnek az ötlete meg egy Carrie Fisher interjú, és bumm, végre csak megszületett ez a valami.

Ha valaki érzékeny az étkezési zavaros témára (akár mert szenved, szenvedett tőle, akár más okból), az óvatosan közelítsen a sztori felé. Nincs benne semmi grafikus, de azért na.

Ó, röviden a tartalom (innentől angolul minden, bocsi):

AU where Noora doesn't move back from Madrid but she writes articles to a Norwegian online magazine. Vilde is an avid reader.
This is a story told in e-mail drafts and telephone notes and snapshots taken only by the blink of an eye. Vilde battles with her too many thoughts and the temptation to simplify them to only this one: "Am I thin enough?".

11. papírmadár

Kis háttértörténet a novelláról (amit szintén nem most írtam, de amíg nincs kész a szakdolgozatom, képtelen vagyok bűntudat nélkül írni, szóval ez van): egyszer az egyik író(palánta), akinek a blogját sok éve követem, a következő észrevételt kapta a regényére/forgatókönyvére (már nem emlékszem, melyikre a kettő közül): "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" Bevallom, magamra ismertem ebben az észrevételben pár hete, amikor újból szembetaláltam magam vele. 

Talán a leggyakoribb kritika, amit megkapok egy-egy történetemmel kapcsolatban (a túl sok "és"-t használsznál és a túl sok szereplőd vannál is gyakrabban), az ez: "Nem értem." Ami egy baromi hasznos visszajelzés. Nem hangzik annak, de az, főleg mert ismerem már a képességeimet és írós hülyeségeimet annyira, hogy általában pontosan tudom, miért nem érthető az, amit írtam. Néha a koncepció túl meredek és elvont ahhoz, hogy igazán élvezhető és érthető sztori kerekedjen ki belőle (ilyenkor túl sok mindent nem lehet tenni, maximum megfogadni, hogy legközelebb ügyesebben kísérletezem majd), néha túl sok metaforát pakoltam egy szövegbe és kioltják egymást, néha a karakter hangját túl szélsőségesre írom, néha túl sokszor akarok az olvasóra kacsintgatni, anélkül, hogy előbb elmondanám neki, hogy hé, itt egy arc, rajta két szem, előfordulhat, hogy szuggesztíven pislog majd rád, néha egyszerűen ügyetlenül írom meg az adott gondolatot. A "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" már kicsit mélyebb ennél. Rávilágít arra, hogy nem történetszintű probléma ez nálam (se), hanem bizony ez a fajta "okoskodás" minden írásomra jellemző. 

Igyekszem fejlődni ebben. 

Alapvetően szeretek kísérletezgetni, megnézni, meddig bonthatom fel egy történet struktúráját úgy, hogy újra, máshogy összerakva, vagy a darabokat legalább egy kupacban hagyva még mindig egy történetet kapjak. Azt hiszem, ez ennél a blognál sehol sem feltűnőbb, elvégre ide kerülnek a legfurább történeteim. (A Shiver fanficem felett még a merengőn is vakarták az adminok a fejüket egy szolid "Ez így mi?"-vel.) Ezt a kísérletezőkedvet, félek, nem egyhamar fogom elveszíteni (a cél az lenne, hogy megtartsam a rejtvényt, de az olyan legyen, hogy más is értse), de tényleg próbálok majd nemcsak a rejtvényre gondolni, hanem arra is, hogy hát, amúgy érthetőnek és élvezhetőnek is kell lennie annak, amit összehordok. Mert hát ugye mi értelme egy rejtvénynek, ha az olvasó még addig se jut el, hogy az újságot a kezébe vegye?

Mindezt előrevetítve, a tovább mögött egy olyan történet található, amire az egyetlen kritika, amit kaptam, a szokásos "Nem értem." volt (oké, nem, ennél azért hosszabb volt a kritika, a lényeg mégis ez), no, meg jött nagy adag udvarias hallgatás is. Itt alapvetően a koncepció a problémás (ezt még mindig szeretem), szóval bár próbáltam kezdeni vele valamit, egy kukába hajításon/kitaszításon a nagyvilágba egy blogon, ami épp az írói fejlődésemet, vagy mit, kellene hogy megmutassa, más lehetőségem nem maradt. És mégis csak szebb hely ez egy történetnek, mint a kuka, nem?

Azért jó olvasást...?