Linkelősdi - megint

Ó, hé, blog, ahová soha sem járok, de amire azért a félkész novelláim felett néha gondolok! ("Ez a blogra azért majd jó lesz!" Hát, khm, készen talán valóban jó lenne.)

A KMK Aranymosás projektje, ami körül én is lelkesen tébláboltam az elmúlt években íróiskolák és novellapályázatok miatt, (egyelőre? örökre?) véget ért, bár az oldal (egyelőre? örökre?) még létezik, úgyhogy az ott fent lévő novelláim továbbra is olvashatóak itt, itt és itt, no meg itt is, és te jó ég, még itt és itt is. R.I.P. Aranymosás és az oda soha be nem adott, a félkész novellákhoz hasonló állapotban létező regényem. (Vagyis oké, a regényt ettől még írom, csak nem az Aranymosásra, hanem... csak úgy, I guess.)

A linkelős posztnak viszont nem annyira ez az apropója, hanem egy e-könyves megjelenés a Menő Könyvek Világraszóló Kalandok - A Menő Könyvek pályázatának nyertes novellái c. kötetében. Az e-könyv itt megvásárolható és letölthető.

Az én novellám címe: Kösz a múltkorit!, és Norvégiában, egészen pontosan Oslóban játszódik. Megtörtént eseményeket kicsit kiszínezve, kicsit dramatizálva ábrázol, és a végeredmény remélhetőleg cuki, de egészen biztosan rövid, úgyhogy gyorsan olvasható.

Így kezdődik:

Az agyam helyére az éjjel méhkas költözött, és újra meg újra felbolydul, ha csak megmozdulok.

A novellapályázat eredményhirdetése egyébként Vay Viktória Francba, francia! könyvének bemutatójával volt egybekötve, amiről sikeresen nem késtem el (yay!), és még jól is éreztem magam. A regényt egyelőre nem olvastam, de a bemutató alapján a rövidtávú tervek között szerepel ennek orvoslása. :)

Linkelősdi - sokadik felvonás

Nem először, és biztosan nem utoljára gondolkozom el ennek a blognak a létjogosultságán. Valahányszor eszembe jut, hogy létezik, és linkelek ide valami megjelenést, vagy áthozok olyan novellát, amit máshová írtam, rájövök, mennyire hasznos meg jó lenne (nekem, nem hiszem, hogy bárki is jár erre), ha folytatnám, és az eredeti funkciója szerint tényleg írnék rá még történeteket (papírmadarakat... jesszus, oké, hogy költői túlzásnak tekintettem már akkoriban is, de ezer volt a cél ezekből?!). Megint itt tartok, de már megígérni sem merem, hogy na, majd most több lesz ebből, mint egy kósza gondolat. No mindegy.

Szóval linkelek.

Az elmúlt jó sok hónapban, mióta nem jártam erre, részt vettem a Könyvmolyképző Kiadó két írókurzusán (amikkel most, az Aranymosás felfüggesztése miatt ki tudja, mi lesz...), és akkor ott írogattam dolgokat.

Az egyik kurzuson született novellám itt olvasható: Hallgass Danielre!

Ez egy rövid, kicsit szomorkás, de főleg cuki fantasy novella, ami a Novellaíró kurzusnak arra a feladatára született, ahol egy meghatározott képhez kellett történetet írni. Mivel épp nagyon benne voltam a Forma 1-es rajongásomban, egy propellerekkel felszerelt teknős láttán naná, hogy az jutott eszembe, hogy akár versenyezhetnének is vele. (És naná, hogy az egyik szereplőmet egy F1-es pilóta után neveztem el.)

A másik novella nemrég került fel az oldalra, és a címe: Feltalálásig szeretni.

YA. Romantikus. Mentális betegséges. És legalább egy fura nevű főszereplő van benne. Hogy ha címszavakban össze kellene foglalnom, mit írok általában, valószínűleg épp ezeket sorolnám fel, szóval... klasszikus én-féle sztori? Az ötletet egy tumblr poszt adta, ami arról szólt, hogy a goldfish keksz (tudjátok, a kis halak) azért épp ilyen formájú, mert a feltalálójának a felesége a Halak jegyében született, és neki sütötte a pasi. Úgyhogy a Young Adult kurzuson felhúztam egy teljes, szomorkás novellát az ilyen találmányok köré.

Plusz, van egy megjelenéses hírem is az elmúlt öhm... egy évből. (Igen, akkor bukkantam fel itt utoljára.) A Marysol Könyvkiadó Cseresznyevirágzás című kötetében olvasható az én rövidke novellám is. Ezúttal egy fia mentális betegség nélkül sikerült valami romantikusat írnom. Még csak nem is YA, asztrológiai vonatkozás viszont ebben is van (bár az nem tipikus nálam, csak valahogy ebben a posztban így összegyűltek az ilyenek). A kötet a kiadó weboldalán keresztül vásárolható meg, és élőben is épp ilyen szép. :) Az én novellám címe A horoszkópom szerint.

Bejelentősdi - ismét

Dear Diary,

Long time, no see.

Valójában most is leginkább bejelentéstétel céljából térek vissza, nem annyira a blog feltámasztása miatt. (Talán egyszer azért annak is eljön az ideje, nagyon kellene már novelláznom.) 

Szóval. Bejelentések.

Egyrészt, tegnapelőtt megjelent a Létigen folyóirat első száma, amelyben helyet kapott az én rövidke novellám is. Ez a „Hadd meséljek álmaim fiújáról” címet viseli. A Létigen egy, az LMBTQ+ irodalomról, médiáról és az LMBTQ+ közösségről, de nem csak az LMBTQ+ közösségnek szóló folyóirat. Vannak benne amatőr novellák és versek, interjúk, véleménycikkek, egy csomó érdekes dolog. Szerintem remek kezdeményezésről van szó, és igazán megtisztelő volt egy kicsike szerepet vállalni benne a történetemmel.

Itt érhető el és tölthető le a folyóirat első száma: https://issuu.com/letigen/docs/l_tigen_i.1._issuu

Itt pedig megtaláljátok a Létigen Facebook oldalát: https://www.facebook.com/L%C3%A9tigen-101464868927095/

 

Másrészt, ha minden jól megy, február 25-én végre megjelenik a Könyvmolyképző Kiadó Young Adult novelláskötete, ami a Csak mi ketten! címet kapta. Itt meg is tudjátok nézni az adatlapját (meg elő is lehet rendelni és minden ilyesmi): https://konyvmolykepzo.hu/products-page/voros-pottyos-konyvek/sok-szerzo-az-ev-legjobb-young-adult-novellai-2020-9284.

Az antológia előzménye egy novellapályázat volt még 2019-ben. A kötetben ennek a pályázatnak a nyertes novellái, illetve a kiadó íróinak történetei kaptak helyet. Az én novellám címe „Rómeó és Júlia… halál komolyan”, és hát, egy YA-osított, tragédiátlanított, modernkori, magyar környezetes Rómeó és Júlia feldolgozásról van szó, ami abból az alaphelyzetből indul, hogy Rómeó és Júlia nevű hőseink bizony ki nem állhatják egymást.

Nincs harmadrészt. Sajnos. Többet kéne írnom ahhoz, hogy legyen. Na, talán majd legközelebb.

Linkelősdi 3.

Felkerült az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára egy eredetileg a Vágyom rád! novellapályázatra készült novellám. A címe Ki a fejedből!

Röviden egy realisztikus, romantikus, NA novelláról van szó (némi YA áthallással... mert komolyan, az egyik szál leegyszerűsítve sima Twilight Bella-féle konfliktus). A főszereplő Ilse, egy archeológiát hallgató, hosszú bekezdésekben elméleteket gyártó, mindent túlgondolkodó lány, és Max, egy fél francia, fél holland, matematikusnak készülő fiú, aki imádja a hasonlatokat. Mindkettejük története egy tükör előtt állva kezdődik.

A novella ezen a linken olvasható. :)

Ajánlott zene: dodie, Tom Walker - Human

Szerettem ezt a novellát írni, még akkor is, amikor nem sikerült angol nyelvű forrást találnom a helyszínül választott kollégium leírásához (legalább holland volt), és akkor is, amikor hetekig dobálta fel nekem a Youtube a mindenféle mentális betegségekről szóló videókat (amúgy sokadszorra jöttem rá, hogy kutatómunkázáshoz a Google mellett a Youtube a leghasznosabb oldal). Ritkán szeretek meg novellakaraktereket ennyire, általában csak jönnek és már mennek is, de Ilsét és Maxet tényleg közel éreztem magamhoz. Plusz, és azt hiszem, ez volt írós szempontból a legnagyobb ajándéka a novellának: végre sikerült olyan ágyjelenetet írnom, ami nem ott ért véget, hogy a két szereplő eljutott az ágyig... :D Oké, a pályázatra eredetileg erotikus novellát kellett volna írni, ez meg nem az (attól még, hogy van benne ágyjelenet, nem lesz az), de a Ki fejedből!-t magamhoz és a szokásos "és az ágyra hanyatlottak, snitt, jelenet vége" módszeremhez képest így is komoly előrelépésnek érzem.

Linkelősdi 2.

(Milyen remek lenne, ha következetesen rendszerezném és nevezném el a bejegyzéseimet, nem?) Mindenesetre az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára a héten felkerült egy karácsonyi novellám - a címe Stop. Teker. Vissza. -, az ehhez vezető linknek pedig úgy érzem, a blogon a helye.

Itt is van: A LINK.

A történetről röviden annyit, hogy egy fiktív magyar podcast, a Hangpostagalamb, áll a középpontjában, és annak három műsorvezetője. A blogon már megszokott módon a novella nehezen érthető, hát, legalábbis néhány ide-oda pörgetést és visszaolvasást biztosan igényel, van legalább egy karakter furcsa megközelítéssel írt szemszöggel (éljenek a rendezőnek készülő szereplők!), és egy másik, aki angstol (az is valami, hogy a kettő ezúttal nem ugyanaz... vagy nem?), meg amúgy egy harmadik is, akit végre elnevezhettem Sacinak (időtlen idők óta akartam már egy szereplőmnek ezt a nevet adni). Jó olvasást annak, aki beleveti magát a novellába! :)

Bejelentősdi

Ha lehetne (mármint lehet, csak borzasztóan körülményes volna), hanganyaggal kezdeném ezt a bejegyzést, amely nem állna másból, mint egy csalódott, fáradt sóhajból. Már megint el vagyok csúszva a havi egy papírmadarammal, és bár a 2019-es újévi fogadalmaim között szerepel, hogy ez idén nem fordul elő, ez nem változtat a tényen, hogy 2018-ban bizony nem sikerült tartani az egy novella/hónap célkitűzést. Ennek szól a sóhaj.

Minden más, írós szempontból viszont nem zártam olyan szörnyűséges évet. Mármint az egyik regényem még mindig haldoklik (három szemszögből működik két fél, ami, hát... nem jó arány), a másik pedig továbbra is csak jegyzetek formájában létezik. (Vajon mi szerepel szintén az újévi fogadalmak között?) De linkelhetem a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában és Róbert Katalin szerkesztésével megjelent Meghitt pillanatok c. antológiát, amelyben az én novellám (Tudsz úgy hallgatni, mint a csillagok?) is helyet kapott. (És nem, még véletlenül sem karácsonyi, bármit is sugall a "karácsonyi antológia" elnevezés.)

Plusz, a fenti novellán kívül is írtam (életemben először például angolul is, bár csak fanfictiont), nem túl eredményesen vagy túl sokat, de úgy érzem, valamikor a tavasz során legalább valamelyest sikerült visszatalálnom az írós ritmusomhoz, és ennek végtelenül örülök. Remélem, jövő ilyenkor sóhaj helyett tizenkét novellával a blogon és egy befejezett regénnyel örülhetek ugyanitt.

Ééés stop. Már megint.

Long time, no see. Alig két év után ismét itt.

Egy újabb próbálkozást teszek arra, hogy visszaálmodjam ezt a blogot a halálból. Nem ígérem, hogy ez a próbálkozás sikeresebb lesz, mint az előzőek, de legalább a másik (főleg könyves) blog vezetése már nem szól közbe. (Azt végleg feladtam.) A két év kihagyás egyébként főleg azért szomorú, mert nem érzem úgy, hogy íróilag bármennyiben is előbbre tartanék, mint akkor. Több a félkészen porosodó történetem, ennyi történt, ezt pedig nem nevezném eredménynek. Szóval megint itt, megint egy mesterséges és metaforikus seggberúgást kényszerítve magamra, újból elhatározom, hogy havonta egyszer, ha a fene fenét eszik is, posztolok ide egy novellát.

Ééés stop.

A táblás képet nem rakhatom ki újból - imádom az ismétléseket, de most ellenállok a vágynak -, ezért a bejegyzés címe. Igen, továbbra sem újabb papírmadárral jövök, hanem mesélni- meg bejelentenivalókkal. 

1. Átállok havi egy papírmadárra. Mindjárt átszerkesztem a leírást is. Hátha azt sikerül tartani, mert hasznos tapasztalat: nem írok túl gyorsan. Vagy túl sokat. Vagy kifejezetten gyakran. Heti legalább egyszer összekaparom magam, de mivel írnék nem papírmadarakat is, ez vajmi kevés. Szóval ez van. Havi egy papírmadár. Kisujj-eskü. (Ja, hogy ezt neten át nem látni?)

2. Ha már a "heti egyszer sikerül írnom" dolog előkerült, elmesélem, hogy a hétvégén, vagyis hogy szombaton a Mondoconon jártam. Ami fú, először is, el sem hiszem, hogy vannak ilyen találkozók. Elképesztően inspiráló volt, mennyi ember kilátogatott, és mennyien beöltöztek. (Sok a tehetséges kosztümkészítő itthon, na.) Tőlem az animék és mangák világa kicsit távolabb áll (oké, még látom, hol van, meg olvastam már három darab mangát és láttam pár animét, de azért...), így eleinte picit kívülállónak, de azért nagyon elbűvöltnek éreztem magam. Aztán megtaláltam a Harry Potteres és a Gyűrűk Urás asztalt, és láttam egy Darth Vadert is. 

Amiért viszont belekezdtem ennek az egésznek a mesélésébe az a délutáni programom volt, a Fantasy Workshop, amit jó pár fantasztikus - főleg fantasztikumban alkotó - író tartott, picit beszéltek, aztán csoportokba oszolva novellákat írtunk. Vázlatot készítettünk, megbeszéltük őket, aztán következett a kemény dió: két-három óra alatt össze kellett hozni egy teljes novellát. Büszke vagyok magamra, hogy sikerült, noha a végeredmény nem lett a legjobb. Moskát Anita viszont elképesztően kedves volt, és hasznos tanácsokat adott és még hasznosabb kérdéseket tett fel, szóval most épp azon vagyok, hogy ezek alapján átdolgozzam a történetet. Valamikor majd fel is kerül ide, vagy máshova. 

Na mindegy, szóval elképesztő élmény volt az egész, és uhh. Sikerült rábeszélnem magamat a szeptemberi Kéziratok éjszakájára is. (Már csak írni kell valamit rá...)

3. Pici mesélnivaló, és egyben bejelentenivaló. Mindkettőnek megkésett.

A Könyvfesztiválon, vagy legalábbis akkoriban megjelent a Kalandok és kalandozók c. novelláskötet (a SpiritArt Egyesület jóvoltából amúgy), amibe megmagyarázhatatlan módon, de abszolúte a Nyakonöntött Próbagoblin Szolgáltatóházért felelős Craznak köszönhetően bekerült az én novellám is. Ha bárki szembetalálná magát az antológiával (például mert megrendeli, vagy passz, nem tudom, hogy könyvtárakig eljut-e), akkor Az erénykufár című novella tartozik hozzám. (Szóval azt ne olvassátok. Csak vicceltem.)

4. És most megyek workshopos novellát átírni. (Ez nem kívánt külön pontot, de nézzük el nekem.)

Nem közérdekű, de közlemény

Megszakítom a már egyébként is megszakadt papírmadár-folyamot, hogy elmondjam: egy időre leálltam a novellák gyártásával. Kábé féltucat befejezetlen doksi előtt ülök egyszerre, miközben egy regényt próbálnék írni, és a legmélyebb írói válságba taszítottam magam, amiben egyébként nem hiszek, de egyelőre valamiért - lustaság, időhiány, önbizalomhiány, miegymás - áll ez az írás-dolog, de igyekszem összekaparni magam, mert pont az ilyen helyzetek megoldása lenne a lényege ENNEK AZ EGÉSZNEK. És most levegőt veszek.