Egy alig több mint százszavas prózavers, igen, ezzel a hihetetlen mennyiségű
szöveggel térek vissza a blogra. Írnék ide tartalmat, de hát, öhm, említettem
már, hány szóról is van szó? A tovább mögé se érdemes pakolnom.
*
~ egy mondat az
élet, kivéve hogy ~
Szeretek úgy gondolni az életre, mint egy hosszú, hosszú mondatra,
aminek a végére a halállal kerül csak pont, addig viszont kitartóan tekereg
előre, olykor szapora levegővételekkel, szaladva, törve előre, diadalittasan,
kacagva, részegen az izgalomtól, előre, mindig csak előre, máskor a világ
problémáinak súlya alatt megzuhant vállal mindössze vánszorogva tovább addig a
megkönnyebbült lélegzetig, amit végre megengedhetsz magadnak, hogy aztán bumm,
történjen valami, és te vadul dobogó, ujjongó szívvel ugorj bele, gyerünk, ugorj csak
egy új kalandba, és néha ugyan meg-bé-nít a fé-le-lem, mert nem
tud-ha-tod, mi-kor ér-ke-zik a vég, de te csak űzd, hajtsd előre magadat,
rohanj, ha kell, amíg még van időd, tedd meg, amit meg akarsz tenni, mert egyszer csak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése