2018. szeptember 24., hétfő

11. papírmadár

Kis háttértörténet a novelláról (amit szintén nem most írtam, de amíg nincs kész a szakdolgozatom, képtelen vagyok bűntudat nélkül írni, szóval ez van): egyszer az egyik író(palánta), akinek a blogját sok éve követem, a következő észrevételt kapta a regényére/forgatókönyvére (már nem emlékszem, melyikre a kettő közül): "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" Bevallom, magamra ismertem ebben az észrevételben pár hete, amikor újból szembetaláltam magam vele. 

Talán a leggyakoribb kritika, amit megkapok egy-egy történetemmel kapcsolatban (a túl sok "és"-t használsznál és a túl sok szereplőd vannál is gyakrabban), az ez: "Nem értem." Ami egy baromi hasznos visszajelzés. Nem hangzik annak, de az, főleg mert ismerem már a képességeimet és írós hülyeségeimet annyira, hogy általában pontosan tudom, miért nem érthető az, amit írtam. Néha a koncepció túl meredek és elvont ahhoz, hogy igazán élvezhető és érthető sztori kerekedjen ki belőle (ilyenkor túl sok mindent nem lehet tenni, maximum megfogadni, hogy legközelebb ügyesebben kísérletezem majd), néha túl sok metaforát pakoltam egy szövegbe és kioltják egymást, néha a karakter hangját túl szélsőségesre írom, néha túl sokszor akarok az olvasóra kacsintgatni, anélkül, hogy előbb elmondanám neki, hogy hé, itt egy arc, rajta két szem, előfordulhat, hogy szuggesztíven pislog majd rád, néha egyszerűen ügyetlenül írom meg az adott gondolatot. A "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" már kicsit mélyebb ennél. Rávilágít arra, hogy nem történetszintű probléma ez nálam (se), hanem bizony ez a fajta "okoskodás" minden írásomra jellemző. 

Igyekszem fejlődni ebben. 

Alapvetően szeretek kísérletezgetni, megnézni, meddig bonthatom fel egy történet struktúráját úgy, hogy újra, máshogy összerakva, vagy a darabokat legalább egy kupacban hagyva még mindig egy történetet kapjak. Azt hiszem, ez ennél a blognál sehol sem feltűnőbb, elvégre ide kerülnek a legfurább történeteim. (A Shiver fanficem felett még a merengőn is vakarták az adminok a fejüket egy szolid "Ez így mi?"-vel.) Ezt a kísérletezőkedvet, félek, nem egyhamar fogom elveszíteni (a cél az lenne, hogy megtartsam a rejtvényt, de az olyan legyen, hogy más is értse), de tényleg próbálok majd nemcsak a rejtvényre gondolni, hanem arra is, hogy hát, amúgy érthetőnek és élvezhetőnek is kell lennie annak, amit összehordok. Mert hát ugye mi értelme egy rejtvénynek, ha az olvasó még addig se jut el, hogy az újságot a kezébe vegye?

Mindezt előrevetítve, a tovább mögött egy olyan történet található, amire az egyetlen kritika, amit kaptam, a szokásos "Nem értem." volt (oké, nem, ennél azért hosszabb volt a kritika, a lényeg mégis ez), no, meg jött nagy adag udvarias hallgatás is. Itt alapvetően a koncepció a problémás (ezt még mindig szeretem), szóval bár próbáltam kezdeni vele valamit, egy kukába hajításon/kitaszításon a nagyvilágba egy blogon, ami épp az írói fejlődésemet, vagy mit, kellene hogy megmutassa, más lehetőségem nem maradt. És mégis csak szebb hely ez egy történetnek, mint a kuka, nem?

Azért jó olvasást...?