2019. január 10., csütörtök

13. papírmadár

Nem januári a novella, de jótékonyan tekintsünk el ettől... Ismét egy merengős, kívánság üstös történetet hoztam (a koncepcióról már regéltem a blogon, pontosan itt), ezt a 2018-as eseményre írtam. A kívánság (tehát az alapötlet, amiért így minden dicséret a kívánót illet), amiből dolgoztam, így hangzott: 

Hősünk éli tök hétköznapi, klassz kis életét - aztán egy szép napon elkezd lassan átváltozni valami mássá. HUMANOID, fantasztikus lénnyé - szóval nem csótány vagy póniló lesz belőle a végén, hanem angyal, naavi, Mikulás, tündér, villásfarkú démon, kopoltyús vízimanó, vagy valami ilyesmi. (Csak légyszi, NE vámpír/vérfarkas legyen!) Akárhogy is, a dolog kicsit zavaró, bekavar a levesbe a munkahelyén/suliban, meghökkenti a családját, a barátait, a szerelmét/párját, stb.
Sikerül alkalmazkodnia neki és a környezetének? Kiaknázza végül az új teste lehetőségeit, vagy szenved tőle? Vissza tud változni, vagy ez végleges? Mindegy, mire hozod ki, és milyen hosszan, de azt szeretném, hogy a főszereplő tanuljon valamit a vele történtekből.
A történet a Merengőn itt olvasható el. Meg egyébként a tovább mögött is.

2019. január 4., péntek

Linkelősdi 2.

(Milyen remek lenne, ha következetesen rendszerezném és nevezném el a bejegyzéseimet, nem?) Mindenesetre az Aranymosás Irodalmi Magazin oldalára a héten felkerült egy karácsonyi novellám - a címe Stop. Teker. Vissza. -, az ehhez vezető linknek pedig úgy érzem, a blogon a helye.

Itt is van: A LINK.


A történetről röviden annyit, hogy egy fiktív magyar podcast, a Hangpostagalamb, áll a középpontjában, és annak három műsorvezetője. A blogon már megszokott módon a novella nehezen érthető, hát, legalábbis néhány ide-oda pörgetést és visszaolvasást biztosan igényel, van legalább egy karakter furcsa megközelítéssel írt szemszöggel (éljenek a rendezőnek készülő szereplők!), és egy másik, aki angstol (az is valami, hogy a kettő ezúttal nem ugyanaz... vagy nem?), meg amúgy egy harmadik is, akit végre elnevezhettem Sacinak (időtlen idők óta akartam már egy szereplőmnek ezt a nevet adni). Jó olvasást annak, aki beleveti magát a novellába! :)

2019. január 2., szerda

Bejelentősdi

Ha lehetne (mármint lehet, csak borzasztóan körülményes volna), hanganyaggal kezdeném ezt a bejegyzést, amely nem állna másból, mint egy csalódott, fáradt sóhajból. Már megint el vagyok csúszva a havi egy papírmadarammal, és bár a 2019-es újévi fogadalmaim között szerepel, hogy ez idén nem fordul elő, ez nem változtat a tényen, hogy 2018-ban bizony nem sikerült tartani az egy novella/hónap célkitűzést. Ennek szól a sóhaj.

Minden más, írós szempontból viszont nem zártam olyan szörnyűséges évet. Mármint az egyik regényem még mindig haldoklik (három szemszögből működik két fél, ami, hát... nem jó arány), a másik pedig továbbra is csak jegyzetek formájában létezik. (Vajon mi szerepel szintén az újévi fogadalmak között?) De linkelhetem a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában és Róbert Katalin szerkesztésével megjelent Meghitt pillanatok c. antológiát, amelyben az én novellám (Tudsz úgy hallgatni, mint a csillagok?) is helyet kapott. (És nem, még véletlenül sem karácsonyi, bármit is sugall a "karácsonyi antológia" elnevezés.)


Plusz, a fenti novellán kívül is írtam (életemben először például angolul is, bár csak fanfictiont), nem túl eredményesen vagy túl sokat, de úgy érzem, valamikor a tavasz során legalább valamelyest sikerült visszatalálnom az írós ritmusomhoz, és ennek végtelenül örülök. Remélem, jövő ilyenkor sóhaj helyett tizenkét novellával a blogon és egy befejezett regénnyel örülhetek ugyanitt.

2018. október 15., hétfő

12. papírmadár

Még mindig szakdolgozatot írok (de már egészen a finish-ben!), úgyhogy az egyetlen novella, amit az elmúlt időszakra fel tudok mutatni, az egy angol nyelvű fanfic. Szóval ja, ezt fogjátok a tovább mögött találni.

Némi infó előtte: a fanfic, ami egy novella, a Skam című norvég sorozathoz íródott, egy olyan lány szemszögéből, aki a sorozat alatt étkezési zavarral küzdött. A fanfic felépítése megdöbbentően hasonlít a blogon található másik fanficemre, ami a Mercy Falls farkasai sorozathoz íródott és a Nem fogadott hívások (35) címet viseli. Komolyan, teljesen lekopiztam a formátumot, amit egyébként nem szoktam csinálni, viszont hónapok óta próbáltam ezt a novellát megírni és sehogy sem találtam fogást rajta, aztán jött ennek a felépítésnek az ötlete meg egy Carrie Fisher interjú, és bumm, végre csak megszületett ez a valami.

Ha valaki érzékeny az étkezési zavaros témára (akár mert szenved, szenvedett tőle, akár más okból), az óvatosan közelítsen a sztori felé. Nincs benne semmi grafikus, de azért na.

Ó, röviden a tartalom (innentől angolul minden, bocsi):
AU where Noora doesn't move back from Madrid but she writes articles to a Norwegian online magazine. Vilde is an avid reader.
This is a story told in e-mail drafts and telephone notes and snapshots taken only by the blink of an eye. Vilde battles with her too many thoughts and the temptation to simplify them to only this one: "Am I thin enough?".

2018. szeptember 24., hétfő

11. papírmadár

Kis háttértörténet a novelláról (amit szintén nem most írtam, de amíg nincs kész a szakdolgozatom, képtelen vagyok bűntudat nélkül írni, szóval ez van): egyszer az egyik író(palánta), akinek a blogját sok éve követem, a következő észrevételt kapta a regényére/forgatókönyvére (már nem emlékszem, melyikre a kettő közül): "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" Bevallom, magamra ismertem ebben az észrevételben pár hete, amikor újból szembetaláltam magam vele. 

Talán a leggyakoribb kritika, amit megkapok egy-egy történetemmel kapcsolatban (a túl sok "és"-t használsznál és a túl sok szereplőd vannál is gyakrabban), az ez: "Nem értem." Ami egy baromi hasznos visszajelzés. Nem hangzik annak, de az, főleg mert ismerem már a képességeimet és írós hülyeségeimet annyira, hogy általában pontosan tudom, miért nem érthető az, amit írtam. Néha a koncepció túl meredek és elvont ahhoz, hogy igazán élvezhető és érthető sztori kerekedjen ki belőle (ilyenkor túl sok mindent nem lehet tenni, maximum megfogadni, hogy legközelebb ügyesebben kísérletezem majd), néha túl sok metaforát pakoltam egy szövegbe és kioltják egymást, néha a karakter hangját túl szélsőségesre írom, néha túl sokszor akarok az olvasóra kacsintgatni, anélkül, hogy előbb elmondanám neki, hogy hé, itt egy arc, rajta két szem, előfordulhat, hogy szuggesztíven pislog majd rád, néha egyszerűen ügyetlenül írom meg az adott gondolatot. A "Miért kell mindennek, amit írsz egy olyan rejtvénynek lennie, amit csak te tudsz megfejteni?" már kicsit mélyebb ennél. Rávilágít arra, hogy nem történetszintű probléma ez nálam (se), hanem bizony ez a fajta "okoskodás" minden írásomra jellemző. 

Igyekszem fejlődni ebben. 

Alapvetően szeretek kísérletezgetni, megnézni, meddig bonthatom fel egy történet struktúráját úgy, hogy újra, máshogy összerakva, vagy a darabokat legalább egy kupacban hagyva még mindig egy történetet kapjak. Azt hiszem, ez ennél a blognál sehol sem feltűnőbb, elvégre ide kerülnek a legfurább történeteim. (A Shiver fanficem felett még a merengőn is vakarták az adminok a fejüket egy szolid "Ez így mi?"-vel.) Ezt a kísérletezőkedvet, félek, nem egyhamar fogom elveszíteni (a cél az lenne, hogy megtartsam a rejtvényt, de az olyan legyen, hogy más is értse), de tényleg próbálok majd nemcsak a rejtvényre gondolni, hanem arra is, hogy hát, amúgy érthetőnek és élvezhetőnek is kell lennie annak, amit összehordok. Mert hát ugye mi értelme egy rejtvénynek, ha az olvasó még addig se jut el, hogy az újságot a kezébe vegye?

Mindezt előrevetítve, a tovább mögött egy olyan történet található, amire az egyetlen kritika, amit kaptam, a szokásos "Nem értem." volt (oké, nem, ennél azért hosszabb volt a kritika, a lényeg mégis ez), no, meg jött nagy adag udvarias hallgatás is. Itt alapvetően a koncepció a problémás (ezt még mindig szeretem), szóval bár próbáltam kezdeni vele valamit, egy kukába hajításon/kitaszításon a nagyvilágba egy blogon, ami épp az írói fejlődésemet, vagy mit, kellene hogy megmutassa, más lehetőségem nem maradt. És mégis csak szebb hely ez egy történetnek, mint a kuka, nem?

Azért jó olvasást...?

2018. szeptember 18., kedd

Inspiráció I.

Ha már komolyan gondolom (ismét...) ezt a blogot, arra jutottam, hogy ne csak havonta egyszer kerüljön ide valami. Szóval új "rovatot" (ez nagyon nagyratörőnek hangzik, de mindegy) indítok, ahol megosztok... hát, terveim szerint idézeteket, történeteket, esetleg képeket, zenéket, amik valamilyen okból írásra inspirálnak. Biztos mással is előfordul, hogy olvas egy novellát, egy internetes cikket, lát egy mondatot egy könyvben, egy interjút, egy képet, hall egy sort egy dalban, és egyszerűen muszáj újraolvasnia a sort, visszatekernie a lejátszót, percekig bámulnia ugyanazt a képet, mert egyszerűen van valami abban a sorban, képben, akármiben, ami megállásra készteti. Aztán meg nagyon gyorsan arra, hogy papírt vagy billentyűzetet ragadjon és írjon. Akármit. Szóval ilyesmiket szeretnék itt megosztani.

Elsőként egy fanfiction (bizony) első fejezetét hoztam, angol nyelvű - a nyelvismeret szükséges a megértéshez -, és egy norvég sorozathoz, a Skamhoz íródott - ennek ismerete magához a fic megértéséhez sem elengedhetetlen, de az első fejezethez pláne nem. Azt a sort, ami felett minden újraolvasás alkalmával perceket ülök, félkövér-dőlttel kiemeltem, de igazából az egész fejezettől mindig írni támad kedvem (meg magától a történettől is, bár ott előbb le kell küzdenem a heveny sírógörcsöt, ami rám tör).

A történet teljes egészében ITT olvasható. És akinek az érdeklődését felpiszkálja ez az első fejezet, az nyugodtan vágjon bele (akkor is, ha nem ismeri a fandomot, tényleg élvezhető anélkül is). 

2018. augusztus 24., péntek

10. papírmadár


Egy régebbi történetet hozok, a Merengő által szervezett Kívánság Üstre írtam még a tavalyi év végén. A Kívánság Üst lényege annyi, hogy az ember lánya/fia kap három kívánságot, abból kell kiválasztani egyet és történetté gyúrni. (Nagyon klassz, idén ősszel tessék minél több embernek jönni. Reklám vége.) 

Az én kiválasztott kívánságom ez volt: YouTube gyötrelmek. Főhősünk karrierépítő szemléletéhez rengeteg kreatív ötlet társul. Sajnos a megvalósításban mégsem jeleskedik. Az univerzum, a zen, a csí, vagy csak a balszerencse okozza, de mégsem jönnek be a Nagy Húzásai. Most viszont úgy dönt, megcsinálja a Világ Legmenőbb YouTube csatornáját. Eddig jó, de fogalma sincs, hogy milyen témával is foglalkozzon. Vlogoljon, gamer legyen, esetleg booktalkos? Megtalálja az ideális témát (és esetleg önmagát), vagy egy újabb álma megy a levesbe?

A novellát Faragónak írtam (ő pedig nekem írt cserébe, ezt a csodát), de remélem, más is szívesen olvassa.

Ajánlott zene ezúttal nincs, mert bár biztosan hallgattam írás közben valamit, eszembe nem fog jutni, mi lehetett az.